Letérés a szeretet útjáról - Böjte Csaba történet

2016.
December
31.
Vissza a bejegyzésekhez

Olvastam egy történetet Böjte Csabától, ami igazán megérintette a lelkem.

Csodálatos példája annak, amikor az ember az életével, a saját cselekedetivel tanít.

Érdemes elolvasnod!

„Papi gyűlés volt, ott volt az érsek atya meg mindenki. Szól a vonalas telefon, a kolléga felveszi, és mondja mindenki előtt nagy vigyorogva: Csaba testvér, három fiad megszökött, menj, keresd meg őket!
Hát, mit mondjak, a papok sem angyalok, ők is szeretnek szórakozni, főleg egymáson. Azt hittem rögtön elsüllyedek szégyenemben - tőlünk a gyerekek nem szoktak megszökni.

Beültem az autóba, és bevallom férfiasan, arra gondoltam, ha megtalálom őket, olyan nyaklevest kapnak, hogy csak na!

Ekkor mintha Jézus odaült volna mellém, hogy Csaba testvér, ezek a fiúk bármit is követtek el, az nem jogosít fel téged arra, hogy letérj a szeretet útjáról! Persze, ezt szoktam mondani én is, teoretikusan működik is - de Uram! Legalább a fülüket megcsavarnám!

Mire Jézus mintha azt válaszolta volna: én se nyúltam le a keresztről, hogy Pilátus fülét beállítsam! Ráfért volna, hogy kettőnk között legyen szólva, de nem tettem!

A főnökkel veszekedni a legnehezebb. Jól van, Uram, nem bánom, próbáljuk ki, hogyan lehet egy ilyen szituációt szeretettel megoldani! Persze ebben sokat segített, hogy tizennyolc kilométer volt az út.

Nos, hol keres az ember szökött gyerekeket? Hát az út szélén. Meg is találtam őket, ott menegettek szépen Déva felé. Kérdezem tőlük:

- Hová stoppoltok?

Hát dehogy stoppoltak, csak egyik árvaházból szöktek a másikba.

- Hát én tanítsalak meg szökni titeket? Nem eleget hallottátok a mesékben, hogy a királyfi, ha elindul, visz magával hamuban sült pogácsát meg minden egyebet - ti meg csak úgy elindultok nyáriasan a nagyvilágba? Potyára mondom én a meséket nektek?

Néztek rám nagy szemekkel.

- Három lehetőség van. - mondtam nekik. - Az egyik: ti most mentek, én integetek nektek, és ha találkozunk még az életben, örvendünk egymásnak. A másik: visszamegyünk az árvaházba, készítünk egy zsíros kenyeret meg hamuban sült pogácsát, vágunk egy nagy botot, hogy ha kutyákkal találkoztok vagy farkasok kerülnek elétek az erdőben - igaz, Erdélyben nem igazán vannak farkasok, ez egy kis pedagógiai túlzás volt -, hát legyetek felszerelve. Ti mentek világgá, mi integetünk, aztán ha találkozunk még az életben, örvendünk egymásnak. A harmadik pedig, hogy hazamentek, vissza a kolostorba, ott bocsánatot kértek, megígéritek, hogy több világ körüli út nincs ilyen spontán szervezésben, és szent a béke, megy az élet tovább. Nos, A, B, vagy C verzió - döntsetek!

A gyerekek odabújtak hozzám, és elkezdtek sírni, hogy ők nem is akartak megszökni, bocsássak meg nekik. Ott álltunk a kilométerkő mellett, fútta a szél a ruhámat, hát gondoltam, hamar üljünk be az autóba, mert még valaki azt hiszi, hogy valami pogány szertartást végzünk itt az út szélén.

Közben olyan öröm és hála áradt szét bennem, amiért nem engedte Jézus, hogy letérjek a szeretet útjáról..."

Egy csoda ez az ember! <3 

Szeretettel,
Péter