A 87 éves egyetemista bölcsessége

2016.
Június
15.
Vissza a bejegyzésekhez

Fogadjátok sok szeretettel ezt az igazán csodálatos és tanulságos történetet.

"A főiskola első napján a professzorunk bemutatta magát, és megkért minket is, hogy mutatkozzunk be valakinek, akit eddig nem ismertünk. 

Felálltam, és körülnéztem, amikor is valaki enyhén megérintette a vállam. Hátrafordultam, és egy ráncos, öreg hölgy nézett rám mosolyogva, beragyogva ezzel az egész osztályt és ezt mondta:

„Szia jóképű! Az én nevem Rose. 87 éves vagyok. Megölelhetlek?” 

Nevettem, és lelkesen válaszoltam: 

„Még szép, hogy meg!”

Erre ő barátságosan megszorongatott.

„Miért van ön a főiskolán, már ilyen fiatal, ártatlan korban?” - kérdeztem. 

Viccesen azt válaszolta: „Azért vagyok itt, hogy találjak egy gazdag férjet, megházasodjak, és gyerekeket csináljunk…”

„De most komolyan…” - érdeklődtem tovább. Igazán kíváncsi voltam mi motiválta őt, hogy egy ekkora kihívást vállaljon ennyi idősen.

„Mindig arról álmodtam, hogy befejezem a főiskolát, és végre eljött az ideje!” - felelte.

Az órák után elsétáltunk a társalgóba, és megosztottunk egy csokiturmixot. Gyorsan összebarátkoztunk. A következő három hónapban, minden nap együtt mentünk haza, és rengeteget beszélgettünk. Mindig azt képzeltem, hogy egy időutazáson veszek részt, amikor az életbölcseleteiről mesélt.

Az év során Rose az egyetem egyik szimbólumává vált, és bárkivel, akivel találkozott, gyorsan összebarátkozott. Szeretett kiöltözni, és szórakoztatta, hogy a többiek felfigyeltek rá. 

A szemeszter végén elhívtuk Rose-t a foci bankettre. Sosem felejtem el, amit akkor tanított nekünk. Felkonferálták, és a színpadra lépett. Ahogy elkezdett beszélni, leejtette a három kártyáját a földre. Egy kicsit zavarban volt, és a mikrofonra támaszkodva azt mondta:

„Elnézést, egy kicsit ideges vagyok. Feladtam a sört a böjt miatt, és ez a whisky kicsinál! Sosem fogom rendbe szedni ezeket a lapokat, szóval hadd mondjam el fejből, amit tudok!”

Ahogy nevettünk, megköszörülte a torkát, és folytatta:

„Nem azért hagyjuk abba a játékot, mert öregszünk. Azért öregszünk meg, mert abbahagyjuk a játékot. A fiatalságnak, boldogságnak és sikernek összesen négy titka van. 

1. Nevess sokat, és minden nap találj humort az életedben! 

2. Kell, hogy legyen egy álmod. Ha elveszted az álmaid, meghaltál. Annyi olyan embert ismerünk, akik úgy járnak-kelnek a földön, hogy halottak, és még csak nem is tudnak róla! 

3. Hatalmas különbség van aközött, hogy felnősz, és aközött, hogy megöregszel. Ha 19 éves vagy, és egész évben csak fekszel az ágyadban anélkül, hogy valami hasznosat csinálnál, akkor is húsz éves leszel. Jelenleg 87 éves vagyok, és ha egész évben az ágyban fekszem, én is 88 leszek.

Mindenki megöregedhet. Nem kell hozzá tehetség vagy képesség. Ahhoz, hogy felnőj, viszont mindig meg kell találni a lehetőséget a változásban.

4. Ne sajnálj semmit! Az igazán felnőttek általában nem sajnálnak semmit, amit megtettek, inkább azt, amit nem tettek meg. Csak azok félnek a haláltól, akik azt sajnálják, hogy nem is éltek.”

A beszédét azzal zárta, hogy elénekelte „A rózsa” című dalt. Mindannyiunkat megkért, hogy tanuljuk meg a szövegét, és éljük át a mindennapjainkban.

Év végén Rose befejezte a főiskolát, amit már olyan régen elkezdett. Egy héttel a diplomaosztó után meghalt. Békésen, álmában. Több mint kétezer főiskolás tanuló érkezett a temetésére, hogy tisztelegjen a csodálatos hölgynek, aki példát mutatott, hogy sose késő azzá válni, aki lenni akartál."

Ezekkel a csodás sorokkal kívánok nektek szép napot, és ne feledjétek: Csak azok félnek a haláltól, akik azt sajnálják, hogy nem is éltek.

Merjetek hát ÉLNI, végig nagybetűkkel!!!

Szeretettel,
Péter

Várlak szeretettel az év legnagyobb önfejlesztő eseményén, 10 000 pozitív magyar emberrel együtt. Részletekért kattints erre a linkre vagy a fotóra.